Lelkitárs

Van, hogy a világ ott nyüzsög körülötted, de mégis úgy érzed, egyedül vagy. Van, hogy amit érzel még azokkal sem tudod megosztani, akik közel állnak hozzád. Még akkor sem, ha párkapcsolatban élsz. Mert vannak dolgok, amiről úgy véled nem értenék meg.
Van a lelkednek olyan szobája, ahová senkit nem mersz beengedni, nehogy gyengének, vagy furcsának, vagy csak egyszerűen túl bonyolultnak lássanak. Úgy érzed, ha megnyílsz számukra, akkor védtelen, és meztelen leszel, amit a legkevésbé sem szeretnél. Magadba fordulsz, hallgatsz, de ez az önkéntes magány túlontúl nagy teher, a titkok hatalmas kövekként nyomnak egyre mélybbre, és ráébredsz, muszáj megosztanod valakivel a titokszobád sötétjét.
Hívj hát be! Bármit is találok odabenn, meg fogom érteni. Nem kell félned a megvetésemtől, az ítélkezésemtől, távol áll tőlem, hogy pálcát törjek feletted! A lelkitársnak nem ez a feladata, hanem hogy erőt adjon neked rendet rakni e kis helységben, hogy támogasson a döntéseidben, hogy megértsen, és biztasson. Bármilyen témában kereshetsz. Valóban bármilyenben. Közösen erősebbek leszünk!

A névmisztika

Névmisztikai elemzést is végzek, hiszem, hogy a sorsunk bele van rejtve a nevünkbe, ahogy meghatározza létezésünket az, hogy mikor és hol születtünk. Bátran keress meg, ha kíváncsi vagy ezek titkaira!

ERŐTÉR-TISZTÍTÁS

Érezted már, hogy egy épületbe lépve rossz érzés fog el? Látszólag minden indok nélkül idegesebb, feszültebb lettél? Hangulatod megromlott? És a helységet elhagyva ezek a kellemetlen érzések azonnal megszűntek? A fenti jelenség azt mutatja, hogy egy adott helyiség energetikai tartalma, töltete nagy hatással van ránk, még akkor is, ha ennek nem vagyunk a tudatában. Különösen fontos, hogy az otthonod, ahol energiával töltekezel fel, vagy a munkahelyed, ahol a nap nagy részét töltöd, energetikailag megfelelő környezetet biztosítson a számodra.

Előző életek megismerése és blokkok oldása vezetett meditációs technikával

A reinkarnációs utazást abban az esetben ajánlom, ha a jelen életben elakadsz egy adott probléma megoldásában, és ugyanaz a helyzet, érzés folyamatosan ismétlődik.
Azonban sosem a feltárt előző életen van a hangsúly, hanem annak a jelen életre is kiható tanulságain, hozományán. Sok esetben már az átélt történések, felismerések is gyógyulást hoznak, azonban lehetséges, hogy további terápiára vagy utaztatásra is szükség lesz.
Mivel ebben az életben kell boldogulnunk, így az előző életekbe történő kutakodást nem tartom szerencsésnek, ez a módszer abban az esetben lehet eredményes és hasznos, ha azt a jelen életre vonatkoztatva vizsgáljuk.
Az utazás vagy utaztatás két főszereplője az utazó, aki meg akarja találni problémáinak okait, és az utaztató, aki a módszert alkalmazva segíti az utazót visszatérni az okokhoz. Az utazás során a páciens egy energetikailag támogatott, megváltozott tudatállapotban, mély meditatív állapotban van. Mindenre képes emlékezni, amit az utazás során átélt.
Az utaztató vezeti az utazót az utazás közben és segíti, hogy az utazó belemenjen előző életeinek feldolgozatlan, fájdalmas eseményeibe is, ezzel feloldva a fájdalmakat és szenvedéseket. Mostani problémáink gyökere a tudatalattiban feltárható, ezt szolgálja ez a módszer.
Ugyanis, ha egy fájdalmas eseményre úgy nézünk rá, ahogyan történt, befogadjuk és feldogozzuk annak fájdalmát, akkor az többé nem lesz hatással ránk. Ha mindent tudunk már róla, és lelkünk is befogadja a történéseket, érzéseket és az ezekkel kapcsolatos tanításokat, nem lesz létjogosultsága az adott "problémának". A módszer segítségével felismerjük és feldolgozzuk a gyökérokot, és tartós változást tudunk elindítani. Ebben a mély meditatív állapotban beindul a belső öngyógyító folyamat, szembesít minket a történésekkel, a tanításokkal, és a sikeres feldolgozást követően mintegy "újra programozzuk" önmagunkat.

Az utazást egy beszélgetéssel kezdjük, megismerve a problémakört. Ez követően egy energetikai tisztítással és relaxációval folytatjuk, amiből mély meditatív állapot elérésével kerül bele az utazó abba az előző életébe, amelyben a probléma megoldásához segítséget kap. Ha a tudatalatti nem szeretné, akkor nem fog láttatni és betekintést engedni.

Egy ilyen vezetett, hipnózis nélküli, de rendkívül mély tudatállapotban saját lelkünk, Felsőbb Énünk adja meg a válaszokat érzések, képek, gondolatok, felismerések formájában. Az utazás során egyszerre tapasztaljuk meg a "látott" élet érzéseit, gondolatait, miközben halljuk a környezetünkben lévő zajokat, tudatában vagyunk testünknek és képesek vagyunk beszélni, reagálni, kérdezni és válaszolni. A végén mintha egy mély, pihentető álomból ébrednénk.
A terápia végén megbeszéljük az utazást és a következő lépéseket a gyógyulás útján. Kérlek, hogy az utazást megelőző 24 órában ne fogyassz tudatmódosító szereket (drogok, alkohol stb.) Ajánlatos kipihenten és könnyedén jóllakottan érkezni a megfelelő energiaszint fenntartása érdekében. Szeretettel várlak!

Jóslás a zongorám és a hegedűm hangjaival

„A legtöbb ember számára az a valódi pillanat, amikor megáll az idő, és minden benne van egy napsugárban, a vadon növő kakukkfűben, a téli villámokban, a vízesésben, és ez a zene olyan mély, amit máskor meg sem hallasz, de benned ott van mélyen belül. Te magad vagy a zene.” (TS Elliot)

Jóslás közben hangszereim hangjainak ősi energiáját használom. A hangok vezetnek tisztán látásomban. Amikor elérem a „flow” állapotát, amely időtlenné teszi a pillanatot, spirituális gondolatok áramlanak a kérdéssel kapcsolatban. Ebben az állapotban összekapcsolódom az Univerzummal, majd közvetítem azokat. Hegedűm és zongorám mutatja az utat nekem.

TÚLVILÁGI KOMMUNIKÁCIÓ

„Ha személyiségünk túléli a halált, akkor logikus és tudományos az a feltételezés, hogy megmarad memóriánk, értelmünk és egyéb, a földön szerzett tudásunk is. Ezért ha a személyiségünk létezik az általunk halálnak nevezett esemény után, akkor ésszerűnek tűnik az a következtetés, hogy akik elhagyták ezt a világot, kommunikálni szeretnének azokkal, akiket itt hagytak. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy ezután személyiségünk képes hatni az anyagra. Ha helyes ez az okoskodás, és amennyiben létre tudunk hozni egy olyan érzékeny eszközt, amelyet a másik életben élő személyiségünk meg tud mozdítani vagy hatással lehet rá, akkor ez az eszköz biztosan jelezni fog valamit.” (Edison)